Magyar László
1982-ben születtem Budapesten. Csepelen a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskolában érettségiztem, majd Tatabányán szereztem közgazdász diplomát a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján. Kereskedelmi szakirányon, nemzetközi gazdaságtant hallgattam, angol és német középfokú nyelvvizsgát tettem, emellett marketing-reklám menedzseri szakmát szereztem.
2005-ben egyéni vállalkozóként wellness stúdiót vezettem. 2006-ban egy számítástechnikai cégben voltam tulajdonostárs és menedzser. 2007-től csatlakoztam családunk építőipari vállalatához és jelenleg is a Minőség-Magyar Ingatlanberuházási Bt-ben dolgozom ügyvezető helyettesként.
2005-ben tagságot vállaltam a Magyar Demokrata Fórumban és az Ifjúsági Demokrata Fórumban, majd megalapítottam Budapest XVII. kerületének IDF szervezetét. 2006-ban a XVII. kerületi MDF kampányfőnökeként tevékenykedtem és létrehoztam egy ifjúsági alapítványt, az Aktivitást. 2007-ben az IDF Országos Választmányának Alelnökévé választottak. 2008-ban a kulturált szórakozás jegyében Fórum Café néven programsorozatot szerveztem barátaimmal, tagtársaimmal. Ugyanezen évben elvégeztem az Antall József Közéleti Akadémiát. Mindeközben MDF tagságom rajtam kívül álló okok miatt megszűnt.
Nős vagyok, Melindával 2009 januárjában várjuk első gyermekünket Lili-Annát. Szabadidőmet szeretett családommal és remek barátaimmal töltöm szívesen. Lételemem a sport, hobbiszinten testépítek, úszom.



